A Diósdi Sváb Napok 2024 rendezvény második napján díjátadásra került sor a Kék Géza Közösségi Házban. Oderszky László, a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke ismertette a német önkormányzat által tavaly alapított Natta Antal Díj történetét. Az elismerést olyan diósdi illetőségű lakos kaphatja, aki példamutató módon segíti a diósdi svábságot, a svábság szellemi hagyatékának ápolását és fennmaradását. Az idei és egyben az első díjazott Natta János lett, akinek életútját Bogó László, a diósdi Német Hagyományőrző Egyesület elnöke méltatta.
A diósdi Német Hagyományőrző Egyesület elnöke hangsúlyozta: nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy ő hogy köszöntheti a Diósdi Német Önkormányzat által alapított elismerés első kitüntetettjét. Mint elmondta, a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat megalakulása után egyre nagyobb igény jelentkezett egy, a német önkormányzat céljait, programját segítő csapat létrehozására. 2007 őszén megalakult a Német Hagyományőrző Egyesület – Diósd, melynek Natta János is elnökségi tagja lett, és azóta is az, immár 17 éve. János aktív szervezője és résztvevője volt minden klubnapnak, egyesületi rendezvénynek, valamint a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat programjainak is, hiszen az egyesület és a német önkormányzat programjai összefonódtak.
„Nem volt olyan klubnapunk vagy rendezvényünk, ahol ne került volna elő a családfakutatás, illetve az a több mint 5000 képből álló archívum, melyet mindig megcsodáltunk. Nagyon sokan várták, hogy megnézzék, felismerjék a képeken elődeiket, rokonaikat” – emlékezett vissza Bogó László az elmúlt évekre. Natta János hosszú időn át kitartóan és rendületlenül dolgozott a helyi sváb közösség emlékeinek, dokumentumainak feltárása, megőrzése érdekében. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a diósdi családok családfáinak kutatása, diosdfa.hu portál anyagának összeállítása, a képek és dokumentumok archiválása, eseményeinek megörökítése terén.
„Nagyon kevés közösség büszkélkedhet ilyen kinccsel, amely nagyban elősegíti településünk történetének, az itt élők életének megismerését. Köszönetet és hála azért az önzetlen és kitartó munkáért, melyet végeztél, János. Szívből gratulálok a Natta Antal Díjhoz, melyet teljes mértékben megérdemeltél!” – fejezte be laudációját a Német Hagyományőrző Egyesület elnöke.
DNNÖ