Egy 16 éves diósdi diáklány, Riedl Dóra a közelmúltban tért haza Diósd németországi partnertelepüléséről, Alsbach–Hähnleinból, ahol fél évet töltött el az ottani iskolában.
Dóri már korábban, ötödik és hatodik osztályban is lehetőséget kapott – akkori némettanára, Bilibók Csaba jóvoltából – a cserediákprogramban való részvételre. Tavaly, kilencedikes diákként, szülei javaslatára úgy döntött, hogy hosszabb ideig anyanyelvi környezetben szeretné tanulni a német nyelvet. Nem is volt kérdés számára, hogy melyik iskolában fejlessze tovább németnyelv-tudását: Diósd testvérvárosának iskolájára esett a választása. Az ottani iskolában (Melibokus Schule) szívesen fogadták, és gyorsan találtak számára egy mentort Amelie Bahner (17) személyében, aki által egy nagyon befogadó és szerethető családot is kapott.
Az előkészületekkel kapcsolatban Dóri elmondta: a két iskola között több levélváltás is történt, neki kérvényt kellett benyújtania, hogy engedélyezzék a féléves távollétet, illetve hogy befogadják az új iskolába. Az itthoni tanulmányait erre a félévre felfüggesztették, azzal a feltétellel, hogy év végén osztályozó vizsgát kell tennie.
A kint töltött fél esztendő tapasztalatairól kérdeztük a diósdi diákot.
*
– 2019. október 26-ától 2020. április 4-éig tanultál a németországi iskolában. Mi volt a legnehezebb az első időszakban?
– Őszintén? Minden. Az első két-három hét borzasztó nehezen ment, még annak ellenére is, hogy már több mint 10 éve tanulom a németet. A rengeteg új szó, a gyors beszéd okozta a legtöbb problémát, habár nagy segítség volt, ha kértem, akkor elismételték lassabban és érthetőbben a mondatot. Furcsa volt az idegen környezet, és nem volt egyszerű a tananyag megértése az órákon.
Riedl Dóra
– Mi tetszett az ottani oktatásban a legjobban ?
– Nem tudok egy dolgot kiemelni belőle, mert az egész rendszer teljesen más, mint az itthoni. Sokkal nyugodtabb a légkör, a diákok megadják a kellő tiszteletet a tanárnak, az okostábla nagyon sokat hozzátesz az oktatáshoz, és ezáltal színesebbek is az órák. Nagyon komolyan veszik a telefon tilalmát az iskolában, így maximálisan oda tudtunk figyelni az órákon. Illetve személyes kedvencem volt, hogy nem 45, hanem 90 perces órák voltak, 20 perces szünetekkel.
Az alsbachi iskola előtt
– Miben más a Melibokus iskola, mint az itthoni iskola?
– Formai és tartalmi különbségek egyaránt vannak. Egyrészt a Melibokus iskola egy igen modern épület, a kornak megfelelő technikai felszereltséggel. Úgy tapasztaltam, hogy a diákok és az egész iskolaközösség elfogadóbb, mint nálunk; nagyon barátságos a légkör, és rengeteg érdekes iskolai program van, ami nálunk, Magyarországon nem annyira jellemző.
Dóri Amelie-vel
– Milyen volt a kapcsolatod a tanárokkal és a diákokkal?
– Szerintem nagyon jó, mind az iskolatársaimmal, mind a tanárokkal. Nagyon sokat segítettek a beilleszkedésben és a tanulásban is. Voltak tanárok, akik külön elmagyarázták nekem a feladatot. Nagyon tetszett az is, hogy igyekeztek bevonni az órai munkába, és engem is felszólítottak, ha jelentkeztem, ha olvasni kellett, vagy ha csapatmunkáról volt szó. És ami egészen pozitív volt számomra: ha valamit rosszul mondtam vagy nem ejtettem ki jól, akkor nem kezdtek el piszkálni, hogy milyen béna vagyok, hanem kijavítottak, és nagyon jót nevettünk rajta az adott tanárral együtt, ezáltal az órák is jó hangulatban teltek.
– Hogyan tudnád összefoglani a Melibokus iskolában eltöltött idő tapasztalatait?
– A közösség nagyon befogadó és nyitott, ha egy új emberről van szó. A tanárok figyelnek a diákokra, a diákok pedig tisztelik tanáraikat. Ezenkívül mind a tanárok, mind a diákok nagyon közvetlenek és segítőkészek, ez megkönnyítette a beilleszkedésemet és a nyelv tanulását.
– Ajánlanád itthoni diáktársaidnak az anyanyelvi környezetben való tanulást?
– Ha egy kicsit bonyolult is volt az előkészület, ennek ellenére biztatnék mindenkit a külföldön való tanulásra, mert az ottani környezet és tapasztalat kárpótolja a kezdeti nehézségeket. Számomra egy fantasztikus élmény volt, rengeteg tapasztalatot és nagyon sok barátot szereztem, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot és akik nagyon szívesen várnak vissza. Az ott töltött idő alatt tapasztaltak alapján viszont adnék egy tanácsot is: aki belevág a külföldön való tanulásba, minimum egy évre menjen ki.
Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat
Fotók: archív felvételek
(Az írás a Diósdhéjban című helyi lap 2020/6. számában is olvasható.)
