II. Diósdi Sváb Napok

2022.08.09. | Kategorizálatlan

A Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat immár második alkalommal szervezte meg a Diósdi Sváb Napok programsorozatot. Az augusztus 6–7-i rendezvény célja a sváb identitás, az elődök hagyományainak, kulturális örökségének ápolása és a fiatal nemzedék számára való továbbörökítése.

Oderszky László, a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a Gárdonyi-kertben tartott megnyitójában hangsúlyozta: „Bízunk abban, hogy a rendezvény alkalmat teremt új barátságok megszületésére, kapcsolatok létrejöttére közösségünk új és régi lakói között, hiszen itt élünk mindannyian, ki több generációs diósdiként, ki még talán csak egy-két éve. Hisszük, hogy ők is megszeretik, magukénak érzik majd szeretett   településünket. A Diósdi Sváb Napokat a hagyományteremtés gondolatával hoztuk létre, azonban hagyományról majd igazán   10-20 év múlva lehet beszélni egy majdani hasonló eseményen. Ahhoz, hogy ez valóban így legyen, erősen össze kell fognia közösségünknek, és minél többet tenni azért, hogy gyermekeink, unokáink is büszkén vallják magukat magyarországi német nemzetiségűnek.”

Köszöntője során az elnök szólt egy aktuális eseményről, az ez év októberében megtartandó népszámlálásról is, amely során ismét lehetőség lesz arra, hogy ki-ki nyilatkozzon nemzetiségi hovatartozásáról, anyanyelvévől, valamint arról, milyen nyelven beszél családja, barátai körében általában.

Oderszky László emlékeztetett: „Bár a nemzetiségi, nyelvi kötődésekre vonatkozó kérdésekre nem kötelező válaszolni, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata arra bíztat és kér mindenkit, akinek fontos a németséghez való tartozása, hogy ezt a népszámlálás során vallja meg. A népszámlálás eredményei ugyanis hosszú távra meghatározzák oktatási rendszerünk alakulását, óvodáink, iskoláink jövőjét, az általunk is lakott települések fejlődését. Közvetlen hatással lesz a települési nemzetiségi önkormányzatok létrejöttére és azok, valamint a civil szervezetek állami támogatására, anyanyelvünk, kulturális hagyományaink megőrzése érdekében végzett munkánk elismerésére. A magyarországi németség évszázadok óta gazdagítja közös hazánk kultúráját, szorgalmas munkával járult és járul hozzá Magyarország fejlődéséhez. Anyanyelvünk, baráti, rokoni kapcsolataink révén összekötő, közvetítő kapocs vagyunk hazánk és a németül beszélők több milliós sokasága között. Joggal lehetünk büszkék nyelvi és kulturális örökségünkre, intézményeink, egyesületeink és önkormányzataink identitásunk megőrzéséért végzett tevékenységére, anyaországi kapcsolatainkra. Egyenrangú magyar állampolgárokként és európaiakként vállaljuk és valljuk meg emelt fővel a népszámlálás során is, hogy magyarországi németek vagyunk!”

A Diósdi Sváb Napok rendezvény első napján a Gaudi Buam Kapelle biztosította a jó hangulathoz a sváb zenét – hogy sikeresen, azt a táncolók nagy száma is bizonyította. A résztvevők érkezésükkör egy-egy tikettet kaptak, amelyet virslire, valamint sörre vagy üdítőre válthattak be.

Vasárnap, a rendezvény második napján a főszerepet a kultúra és a játék kapta. A köszöntőt követően Ignácz Renáta játszott sváb dalokat tangóharmónikán, majd ezt követően a Német Hagyományőrző Egyesület barackos vetélkedővel várta a gyerekeket, akik szép számmal vettek részt a megmérettetésben.

Nagy érdeklődést váltott ki a Kék Géza Művelődési Házban megrendezett helytörténeti és barackkiállítás, amihez egy kvízjáték is társult. A részt vevő gyerekek és felnőttek nagy lelkesedéssel tanulmányozták a kiállítást és válaszoltak a kérdésekre; a jól felelők jutalom csokoládéban részesültek.

Késő délután A brémai muzsikusok című interaktív, zenés, német–magyar nyelvű  játékos színdarabot Figura Ede és Márk Sarolta előadásában nézhette meg a nagy számú közönség. A vasárnapi program utolsó előadójaként Szamák György tartott előadás Diósd múltjáról és jelenéről.

A Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat számára nagy öröm, hogy másodszorra is sikerült megtartani a Diósdi Sváb Napok Programsorozatot, kivált, hogy az eddigi visszajelzések alapján sikeresnek értékelhető a rendezvény, amelyért sok mindenkit illet köszönet. Így a Diósdiak Diósdért Egyesületnek a meglepetés barackos zenegépért, ami a kicsik és nagyok között egyaránt nagy sikernek örvendett, a Német Hagyományőrző Egyesület tagjainak, a város vezetésének, a Kék Géza Művelődési Háznak, a Johnny’s Bisztrónak, a Dunaparti Megállónak, a Sóskúti Fruchtnak és végül de nem utolsósorban a német hagyományörző egyesület azon tagjainak akik finomabbnál finomabb süteményekkel gazdagították ezt az eseményt, név szerint Somogyi Lászlónénak, Kiss Jánosnénak, Váradi Sándornének, Miklósy Mariannak és Varga Bélánénak.

Zsidákovits Eta

A midio.hu cikke nyomán

 A Diósdi Sváb Napok rendezvénysorozat megtartását a Bethlen Gábor Alapkezelő, Magyarország Kormánya, Diósd Város Önkormányzata, az ÉMNÖSZ és a Kék Géza Művelődési Ház támogatta.