Német hagyományőrzők a civilek napján

2020.02.10. | Hagyományőrzés

Január 25-én immár hatodik alkalommal rendezték meg a Diósdi civilek napját, melyen több mint harminc helyi öntevékeny szervezet kapott lehetőséget a bemutatkozásra. A rendezvényen ott voltak a Német Hagyományőrző Egyesület – Diósd képviselői is.

A megnyitót követően a szervezetek az iskola tornatermében felállított színpadon röviden bemutkoztak a közönségnek, majd azt követően a saját standjukon fogadták az érdeklődőket.

Bicskei György, a Német Hagyományőrző Egyesület – Diósd elnöke elmondta: a 2007 novemberében alakult egyesület elsődleges célja a német, ezen belül a sváb hagyományok őrzése, a kisebbségi tudat és hovatartozás fenntartása, a politikától mentes kisebbségi élet fejlesztése. A civil szervezet kiemelt feladatként kezeli a Diósdon élő svábok tárgyi és kulturális emlékeinek gyűjtését, megőrzését, a német nyelv ápolását.

Az egyesület látványos, gazdag standot épített a börzére, mely széles körű áttekintést adott az érdeklődőknek a diósdi németség múltjáról és jelenéről. Mint ismert, a diósdi svábok Schwarzwald környékéről települtek Diósdra a XVII. században. Ulmból hajóztak le a Dunán az ulmi skatulyának (Ulmer Sachtel) nevezett bárkákkal. Ennek emlékére Csomay András elkészítette a vízi alkalmatosság makettjét, mely az egyesület pavilonja előtt volt látható. Ugyancsak ő alkotta azokat a míves karkötőket, amelyeket a rendezvény során lebonyolított, Diósd műemlékeivel ás a diósdi sváb emberek életével kapcsolatos vetélkedők nyertesei jutalmul átvehettek.

Az egyesület standján az érdeklődők belelapozhattak az elmúlt évtizedekben megjelent helytörténeti könyvekbe, kiadványokba, valamint megismerhették a diosdfa.hu honlap működését, a portál nyújtotta lehetőségeket, szolgáltatásokat. Az oldal létrehozásában és működtetésében meghatározó szerepet játszó Natta család képviseletében Natta János mutatta be a weblapot. Mint elmondta, oldalain helytörténeti tudnivalók, levéltári kutatások, néprajzi érdekességek olvashatók, valamint elérhető az oldal gerincét alkotó, országos viszonylatban is egyedülálló családfa- adatbázis. Külön bemutatta a portál fényképtárát, amelyet évekig tartó gyűjtőmunka eredményeként, a családoktól kapott fényképek digitalizásávval hoztak létre.

A beszélgetések során elhangzott: a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Német Hagyományőrző Egyesület kiemelt feladatnak tekinti a néhai Natta Antal által alapított portál megőrzését és továbbfejlesztését.