Pünkösd ünnepéről

2020.05.29. | Hagyományőrzés

Bár 1993 óta már Magyarországon is munkaszüneti nap a pünkösdhétfő, az utca embere azonban sokszor nincs tisztában vele, mit is ünneplünk ilyenkor. Talán még eszébe jut a pünkösdikirály-választás, de az eredeti, vallásos tartalom háttérbe szorult. Pedig pünkösd a karácsony és a húsvét mellett az egyházi év legjelentősebb ünnepe. Míg karácsonykor Jézus Krisztus születéséről, húsvétkor pedig dicsőséges feltámadásáról emlékezünk meg, pünkösdkor magának az egyháznak van a születésnapja. 50 nappal a húsvéti csoda után kiáradt az apostolokra a Szentlélek, és karizmákat adott nekik az örömhír hirdetéséhez.

Az Apostolok Cselekedetei így írja le az ominózus jelenetet: „Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.” (ApCsel 2,1, a Szent István Társulat 1996-os kiadásának szövege.)

Hogy a történetnek mennyi a valóságalapja, ki-ki hite szerint döntse el. Annyi azonban bizonyos, hogy Krisztus halálát követően a zsidó sávuot ünnepen léptek először a nyilvánosság elé a tanítványok. Az izraeliták ekkor a Tóra átadását ünnepelték, de ez egyben a búza aratásának kezdete is. A sávuotot a hetek ünnepének is hívták, mert 7×7 (és még egy) nappal követte a húsvétot. Ahogy a hetes számnak, a 40-nek is különös jelentőséget tulajdonítottak, így lett a húsvéti időszak másik jelentős keresztény ünnepe a pünkösdöt tíz nappal megelőző áldozócsütörtök, amelyen Jézus mennybemenetelét ünneplik. Az apostolok áldozatos munkája eredményeképpen, minden üldöztetés dacára, a keresztény hit rendkívül gyorsan szétterjedt a Földközi-tenger medencéjében.

A pünkösd megünnepléséről először a 2. század elejéről találhatunk adatokat, hivatalosan csak a 305-ös püspöki szinódus tette kötelezővé azt. Mint sok, a kereszténység életében alapvető dolgot, a pünkösd ünneplését is a II. Vatikáni Zsinat rendelkezései szabályozzák ma, eszerint ekkor zárul a húsvéti időszak.

Pünkösd három jelképe a pünkösdi rózsa, a fehér galamb és a zöld ág. Az első, mely már az ókor óta elválaszthatatlan az ünneptől, a Szeplőtelen Szűzanyát szimbolizálja, a galamb a Szentlelket, a zöld ág pedig a természet megújulására utal, de a néphiedelemben a gonosz szellemeket távol tartó hatást is tulajdonítottak neki.

Pünkösdi szokások a magyarországi németek körében

A pünkösd {Pfinkste, Phinkste) ünnephez a magyarországi németek körében a „pünkösdi buba” (Pfinkstlimmel), valamint a pünkösdi király szokása kapcsolódik. Mind a pünkösdi buba, mind a pünkösdi király a győzedelmes tavasznak, a természet életerejének megszemélyesítője.

Dél-Magyarországon a pünkösdi buba különféle alakban jelent meg. Néhol álomszuszék embert jelölt, akinek csalánból font koszorút tettek a fejére, vagy vízzel locsoltak meg, hogy felébredjen.

Néhány dél-baranyai faluban a pünkösdi buba, ill. a pünkösdi macska {Phinktkats) a legények pünkösdi felvonuláshoz tartozott. A felvonulás Babarcon és környékén a következőképp zajlott le: Pünkösd másnapjának délutánján a legények a falu végén gyülekeztek, és onnét indultak útnak. A menet élén a fiatalabb legények feldíszített lovakon lovagoltak, őket követték gyalogosan az ún. pünkösdi legények (Pfíngstburschen). Ezt a funkciót minden évben a sorkötelesek töltötték be; az ő feladatuk volt a felvonulás és a táncmulatság megszervezése. A pünkösdi legények mögött a zenekar haladt, a menetet egy lovas kocsi zárta a pünkösdi kosárral (Phinkstkuerp), amelyet a legények pünkösd másnapján hajnalban fontak zöld vesszőkből, leveles ágakból, és tarka szalagokkal díszítették. A mintegy 3-5 méter magas kosár fent csúcsban végződött. Felrakták a kocsira, és a „pünkösdi macska” – egy kisebb fiú – észrevétlenül bebújt a kosár alá. A lombokkal fedett alakoskodó feltehetően a tavasz győzelmét szimbolizálta, megjelenése esővarázsló rítus is lehetett.

A fent leírt sorrendben vonult végig a menet a falun, amely először a községi elöljárókhoz, majd a lányos házakhoz vezetett. A háziaknak ki kellett találniuk, kit rejt a kosár. Ez azonban korántsem volt könnyű, mert a pünkösdi macskának tilos volt megszólalnia: csak fütyüléssel, nyávogással vagy ordítással segíthette a találgatást. Aki ennek ellenére felismerte a kosár alatt rejtőzködőt, a felvonulás végén jutalmul megkapta a kosarat, de ezért áldomást kellett fizetnie a legényeknek. Annak is kellett valamennyit fizetnie, aki tévesen találgatott. A felvonulás az etetés idejéig tartott, és a kocsma, ill. a kultúrház előtt ért véget. Itt a kosarat leborították a kocsiról, és a kíváncsiskodók végre megtudhatták, ki rejtőzködött alatta. A felvonulást a kocsmában táncmulatság követte. Szajkón most is minden évben megrendezik a pünkösdi lovaglást.

A pünkösdi királynéjáráshoz kapcsolódó népi játék

Csak kevés dél-magyarországi településen ismerték a kislányok pünkösdjárását (Pfingstlümmelsingen). Pünkösdhétfőn nyolc-tíz ünnepi népviseletbe öltözött kislány járta a falut. Minden ház udvarán kört alakítottak, és egy dalt énekeltek. A kör közepén fehérbe öltözött kislány állt, fehér fátyollal és virágkoszorúval a fején. Néhol a fejét még fehér kendő is takarta. Ő személyesítette meg a pünkösdi bubát. E szokáshoz termékenységvarázslás is kapcsolódott: Miután a leányok tojást, pénzt, vagy más kisebb ajándékot kaptak, magasba emelték a kör közepén táncoló kislányt, és így kiáltottak: Ilyen magas legyen a kendtek kendere! (So hoch soll euer Hanf wachsen!)  A magyarok körében a szokásnak pünkösdölés a neve. Német nyelvterületen ez a szokás elsősorban középnémet területen terjedt el. A leánycsoport vezetőjét a magyaroknál pünkösdi királynőnek nevezték, a német nyelvterületen pedig májusi menyasszonynak (Maibraut) vagy pünkösdi menyasszonynak (Pfingstbraut).

Somogydöröcskén pünkösd reggelén 10-12 legény [Pfingstländler) járt házról-házra, és az előadott mondókáért tojással vagy pénzzel jutalmazták őket. A menet élén a feketébe öltözött pünkösdi király lovagolt, akit a legények maguk közül választottak. Kezében nagy zászlót tartott, kalapját hosszú szalag és virágcsokor díszítette. A pünkösdi király kíséretéhez lovasok és gyalogosok egyaránt tartoztak. A lovasok a magyar betyárokhoz hasonlóan voltak öltözve, arcukat fehér kendő takarta. A király lovát vezető, és az adományokat gyűjtő gyalogosok is álarcot viseltek. A menethez tartozott az ún. „leveli béka” is, egy zöld lombbal körbefont kosár alatt lapuló fiú, valamint egy disznópásztor, aki karikás ostorával távol tartotta a gyerekeket a lovaktól. A levelibéka alakját a középnémet területeken is ismerték, „Pfingstquack” (pünkösdi béka) néven. Az alak feltehetően az esővarázsló szellemet jelképezi (Spamer, Sitte und Brauch, 1940, 84-85.). A pünkösdi lovaglás a budai hegyvidék falvaiban is létezett, amelyet a falu főutcáján vagy főterén a pünkösdi király címéért folytatott futóverseny előzött meg. Ezen csak a legények vettek részt, és a futás győztesét pünkösdi királlyá koronázták.

Forrás: ÉMNÖSZ; Mayer István; Magyarországi németek… Szerkesztette Manherz Károly

Fotó: MTI, internet