Iskolánkban hetedik éve folyik a német nemzetiségi oktatás. A mi “legidősebb” nemzetiségiseink szeptember 18-án szerezték meg az ELTE Origo Nyelvi Centrum által szervezett A2 szintű, junior nyelvvizsgát. Felkészítő tanáraik Kiss Attiláné és Kunáné Farkas Márta voltak.
A májusra tervezett eseményt a járványhelyzet miatt őszre kellett halasztani, a felkészülést kissé megnehezítette a digitális oktatás bevezetése is. A vizsga írásbeli feladatlapból, hallás utáni megértést mérő feladatokból és egy, képleíráson alapuló, kötetlen beszélgetésből állt.
A vizsgát megelőzően az iskolában töltött csaknem három hét szerencsére elegendő volt az ismétlésre. A hetedik éve németül tanuló osztály számára ez volt az első olyan megmérettetés, amelyen kihelyezett vizsgabiztossal találkoztak. Az eredmények így különös hangsúlyt kapnak az egyes gyerekek életében, megmutatják a gyengeségeket és az erősségeket, motivációt adhatnak a jövőbeni tanulásra. A vizsga megszerzése néhány középiskolában a felvételi során pontot ér, de a legfontosabb, hogy a résztvevők rutinra tesznek szert, megtanulják kezelni a vizsgaszituációt, oldottabban beszélgetnek, magabiztosabbak lesznek a nyelvhasználat során. Reméljük, a következő lépcsőfok sokak számára a középfokú nyelvvizsga lesz, és örülünk annak, hogy idén 27 nyelvvizsga-bizonyítványt oszthattunk ki.
A felkészítő tanárok tájékoztatása nyomán:
Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat (DNNÖ)